Ha már továbblépésről beszélünk, akkor nem elég megtalálni az áhított új munkahelyet, hanem valahogy ki is kell lépni a meglevőből - amennyiben egyik helyről mennénk a másikra.

Ez pedig nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Persze technikailag igen, hiszen fel- (közalkalmazottnál: le-) mondani egészen egyszerűen lehet, ha letöltjük a fel illetve lemondási időnket, már mehetünk is. Ez általában 30-60 nap szokott lenni.

Node mi van akkor, ha elhatároztuk magunkat, a főnök pedig odajön és keménykedik?

Mai történetünkben egy titkárnő eheti sztoriját írom le zanzásítva nektek. A lényeg,hogy az illetől harmincas éveinek végén járó hölgy, már egy ideje nem érezte jól magát, amúgy is kevéssé népszerű munkahelyén, és szívesen váltott volna. Úgy tűnt, hogy meg is van a kiválasztott hely, az adott munkáltatón belül egy kevéssé stesszes, hasonlóan titkárnői munka.

Kata - nevezzük most így - a segítségemet kérte, hogy minél könnyebben és egyszerűbben átkerülhessen az áhított másik helyre. 

Szóval Kata jelenlegi munkahelyén a másik titkárnő bedobta a törölközőt, ami után a főnök rosszat sejtvén átrohant Katához, és azt a kérdést szegezte neki:

- Tőled is számíthatok felmondásra? Mondd meg, mert nagy bajban vagyok, ha igen!

hangzott körülbelül a mondat.

Ugye felmondani Kata az adott pillanatban még nem akart, hiszen áthelyezésének az ügye még nem volt elintézve.

- Tudod mit Jani, igen én is felmondok!

jött a kikényszerített válasz, amivel persze a főnök maga alatt vágta a fát tovább.

Ez után szó szót követett, majd a főnök közölte:

- Rendben van, de akkor 90 nap, előbb nem engedlek el!

hangzott a fenyegetés.

Ez persze jogilag nem áll meg, hiszen a fel- illetve lemondással az lényegesen rövidebb lehet. Persze ha aláírod a közös megegyzést, akkor a 90 nap is simán működhet.

Aztán végül arra jutottak a felek, hogy 8 helyett 6 órában dolgozhat majd Kata, az eddiginél több pénzért, és jobb feltételek mellett. 
Így végül Kata úgy tűnik jobban járt azzal, hogy visszakozott korábbi elhatározásából, és marad jelenlegi munkahelyén. 

Még ha nem is terv szerűen, csak a véletleneknek köszönhetően de sikerült a helyzetet pozitívvá alakítani. Ezáltal a munkáltatón belüli áthelyeződés lehetősége ugyan megszűnt, de az adott helyen jobb pozíció alakult ki. Meglátjuk majd meddig lesz happy end a történet vége, ha érdemi változás állna be, megírom nektek.

A kép illusztráció.

Az, hogy egyáltalán kell-e fotó egy önéletrajzhoz sokmindentől függ. Egyrészt függ attól, hogy milyen jellegű álláshelyre jelentkezünk, és azon belül is a közszolgálatban vagy a versenyszférában szeretnénk elhelyezkedni.

Nagyon leegyszerűsítve a dolgot az általános adminisztratív - irodai, titkárnői, ügyintézői, ügyfélszolgálatos, stb. - munkaköröknél mindenképpen ajánlott ha egy jól sikerült fotót beillesztünk magunkról.

Ezenkívül pedig ha nem is raksz fotót az önéletrajzodra, de a Facebookon vagy Linkedin-en megtalálható vagy, akkor szinte biztos, hogy rád is keresnek majd. Igaz ez akkor is ha küldtél be fotót. Ezért ha nagyon eminens, öltönyös / kosztümös egyénként szeretnénk eladni magunkat, akkor nem biztos, hogy célszerű, ha a facebookos profilképen pedig egy szál semmiben pucsítunk a tükör előtt.

Szóval jöjjön most néhány valódi - de ezesetben nem magyar, hogy ne kelljen kitakarni rajta semmit - példa arra, hogy milyen képet ne küldj magadról. A választott képek egyébként nagyon hasonlítanak a való életben is hozzám beérkezett néhány pályázatra, direkt így válogattam össze őket. 

Néhány jónapja egy tehetségesnek tűnő, de szakmailag értékelhetetlen előzményekkel rendelkező (értsd bolti eladó volt eddig, és adminisztratív munkakörökre jelentkezett) fiatal 20 év körüli hölgy (aki mellesleg "jobb sorsra érdemes" és nagyon dekoratív, véleményem szerint) küldött hozzám egy jelentkezést, és azóta is hiába próbálom őt "eladni" a cégen belül, ha meglátják a profilképet, már nem is veszik komolyan. 

Valami ilyesmi van az önéletrajzán:

Ez ugye facebookos profilnak - pláne ha még nincs tartós kapcsolatban :) - ideális lehet. Az önéletrajzra viszont nem jó választás.

Egy másik ifjú hölgy, aki kevésbé igéretes ami a várható szakmai karrierjét illeti (értsd nem tűnik iq-bajnoknak) pedig egy klasszik-szelfit küldött be nekünk. Őt - mivel volt közös ismerős - megkértük, hogy javítson már az önéletrajzon, és cseréljen képet. Ennek ellenére szinte ugyanazt küldte vissza legközelebb is. 
Igen, nem elég, hogy selfie, még ráadásul le is vágott valakit a képről. Na ez már a leggázabb kategória. Már a Facebook mércéjét is alig üti, jegyzem meg.

Tehát akkor milyen legyen az ideális kép?

Ha nagyon egyszerű választ akarunk adni: olyan, mint egy igazolványkép. Nagyon fontos, hogy ne legyen takarásban az arc, lehetőleg kicsit se, és nézz bele a kamerába, megfelelő fényviszonyok mellett. 

Íme két közérthető példa a carrierprofessor.works-tól:

Sok sikert! :)

Nos akkor vágjunk is bele rögtön, és nézzünk egy példát arra, hogyan nem szabad írni motivációs levelet,és önéletrajzot és, hogyan hozzuk ki a maximumot a kevésből is. Ha hiszel magadban akkor ez csak segédeszköz, nem maga a megoldás, de mint az alábbi esetben is látni fogjátok igencsak fontos az antréhoz, hogy egyáltalán lehetőséget kapj arra, hogy megmutasd magad. Azaz például behívjanak egy interjúra.

A megoldás Te magad vagy.

Néhány héttel ezelőtt keresett meg Anna (nevezzük most így őt) - akkor még sehol sem volt a blog, hiszen ez csak az első bejegyzés lesz :) -  azzal, hogy segítsek neki megfelelő önéletrajzot és motivációs levelet írni, mert most jelentkezne egy olyan álláslehetőségre amit nagyon szeretne megszerezni. Irodai munkáról volt szó, egy kisvárosban, ahol sorban állnak az ilyen lehetőségért. Meglevő önéletrajzával és motivációjával pedig már több helyen sikertelenül próbálkozott.

A fő probléma az volt, hogy a harmincas évei közepén járó kollegina csak alig tudott felmutatni releváns munkatapasztalatot, mert csak alig két év irodai munkában szerzett előzménye volt, majd a következő 6-8 évről inkább hallgatott volna önéletrajzában. (ez egyébként helyes elképzelés volt, én is támogattam benne) és kifejezésre akarta juttatni azt is, hogy néhány éves gyermeke után nem szeretne újabbat vállalni, hogy nehogy azt higgye a leendő munkáltató, hogy rövidesen ismét gyes-re menne, mert úgy vélte, hogy ez hátrány lehet a nála fiatalabb esetleges vetélytársakkal szemben.

Szóval most először az önéletrajzot fogjuk megnézni, azt is amit Anna küldött nekem, és azt is amit alig húsz perc alatt én ütöttem össze neki a rendelkezésre álló információkból. (természetesen a személyes adatokat kifestve benne), azután egy következő posztban pedig visszatérünk majd Annára, és a hozzá tartozó motivációs levélét is bemutatom. 

Mielőtt megnéznénk az írásokat, lelövöm a poént:

Anna az új önéletrajzával, ami már nem leíró rendszerű volt, hanem az erősségeire koncentráltunk, és a motivációs levelével alig négy óra (igen, négy óra) alatt megkapta az áhított munkát. 

Nem állítom természetesen, hogy ez minden esetben így működik, de, hogy az önbizalmadnak jót tesz, hogy ha Te magad is elhiszed, hogy jó vagy valamiben, és hiszel a sikerben, azt igen.

Előtte és utána:

Szóval nagy vonalakban mit csináltunk? 

- lemagyarítottuk a címet (önéletrajzra)

- átrendeztük a, szebb formába az alapadatokat a fotó mellett

- letöröltük a karriercélokról szóló írást

- előre kerültek a releváns tapasztalatok, és képzettségek, a kevésbé relevánsak pedig a második oldalra. (Azt monst nem mutatom, de hidd el nekem kedves olvasó. )

Az eredeti ("előtte") változatban a tapasztalatokról - a második oldalon - ez állt:

: Tapasztalat:

20XX-től kezdve a XXXXX Polgármesteri Hivatal iktatóirodáján dolgoztam. Feladatom az iktatáson kívül kiterjedt az irattárazás és a selejtezés munkafolyamataira is. Emellett a hivatal több osztályán megfordultam, mint „kisegítő munkaerő”, így tapasztalatot szereztem a titkársági, az építésügyi és a személynyilvántartás területén is.

Kérés esetén referenciával szolgálok. (ezt konkretizáltuk, nevekkel, elérhetőséggel az önéletrajz végén)

Ebből csináltuk ezt és tettük fel az első oldalra:

Korábbi munkatapasztalat

 

20XX  XXXXX Város Polgármesteri Hivatal

köztisztviselői jogviszony

Titkársági, építésügyi igazgatási, személy- és lakcímnyilvántartási igazgatás, iktatás, irattározás

 

Szándékosan hagytam itt nyitva a jogviszony végét - hiszen rövid idejű jogviszonyról volt szó, és az azóta eltelt időről nem igazán volt mit mondanunk, ezzel azt sejtettük, hogy mintha a jogviszony még mindig fennállna, majd ha az interjún rákérdeznek akkor mondhatja az alany, hogy hát tévedésből maradt le a vége dátum.

Mivel a pályázatban több éves releváns tapasztalatot kértek, máskülömben rögtön kiesett volna a listán Anna, bíztunk benne, hogy előre nem kérdeznek rá. Erre játszottunk, és bejött.

Kiemeltük még az erősségét, hogy köztisztviselő volt. 

De hallgattuk róla, hogy valójában irattározási és mindenféle kisegítő feladatokat látott el, ugyanakkor nem is titkoltuk el azt, csak szép köntösbe bújtattuk. 

Majd pedig a végén még ez is ott állt - személy szerint ez a halálom mikor ilyet olvasok egy önéletrajzban:

Hobbi:

Kertészkedés, olvasás, futás, kerékpározás, barkácsolás

 Ha úgy érzed, hogy a Te anyagaidon is lenne felturbózni való, szívesen segítünk az olvasoilevel@outlook.com címen, de cserében a fentihez hasonló modon bemutatjuk majd a Te történeted is a blogban.